Ezt a posztot direkt nem fogom a LinkedIn-re kitenni. Tettem már néhányszor kísérletet rá. Semmi kedvem az ott megdicsőülő, önjelölt és magabiztos személyes márkatanácsadó gurukkal és lelkes követőikkel, trollokkal érdemben foglalkozni. Ők úgysem értenék. Cserébe biztosan nem fogják sokan olvasni itt, mégis jó lesz leírni.

A meglehetősen fura és direkt cím némi magyarázatra szorul és ehhez egy nemrégen olvasott cikk adott muníciót. Régóta bosszantott, sőt el is keserített az a jelenség, ami a közösségi médiában, ezen belül is a szakmai oldalakon jön szembe már egy ideje. A magukat tévedhetetlennek gondolt, régóta ismert alap dolgokat (úra)felfedező, féművelt okoskodók “igazmondásai” és az azokra adott éltető, bíztató reakciók. Ha aktív tagja vagy a LinkedIn-nek, akkor tudod mire gondolok.
Szóval, az igazság az, hogy nem vagy márka, ne építgesd márkaként magad, mert az általunk ismert személyes márka nem létezik. Az emberek nem termékek; nem lehet venni és eladni őket.
A személyes márkaépítés olyan „te”-t hoz létre, amely valójában nem is létezik. Megöli az utolsó kézzelfogható kapcsolatunkat az organikushoz, az autentikushoz és az adakozás gondolatához, anélkül, hogy bármit is várnánk cserébe.
A kapitalizmus mindent felemésztő könyörtelenségéből kiábrándult fogyasztók számára a személyes márkaépítésbe való befektetés egy leheletnyi friss levegőt jelentett. A népszerű, celeb megmondó emberek világában azonban vegyük észre, hogy ezek a személyek finoman kidolgozottak, és úgy tervezték, hogy lenyűgözzék a befolyásolhatóakat, és megszégyenítsék a figyelemre méltókat. Ők az üzleti ragyogás mintaképei, és mindegyik a vállalkozói szellem „helyes” megközelítését hirdeti. Életüket és munkásságukat statikus képként és tíz másodperces videóként mutatják be nekünk. Egy röpke ablakunk van csak a céljukba. Azt üzenik, hogy küldetésük lelke, hogy forradalmasítsák üzleti tevékenységünket.
A nem vezetői személyes márkaként épült személyiségeknél már maga az identitás léte is erősen kérdéses számomra. Gondoljunk csak egy hazai jól ismert jelenségre, amikor is a korábbi punk-és botrány hősnőből egyszercsak talpig matyóba öltözött, népnemzeti ősanya lett, aki szentebb már a Pápánál is. Vagy a zebracsíkos ország hülyélye egyszercsak nyakkendős pártkatona lesz. Persze nálunk megtörténhet az is, hogy egészen az érdemtelen Kossuth díjig menetel valaki egy fake identitivel. Számtalan hasonló átalakulást tudnánk még felidézni azt gondolom. Vajon melyik a valódi identitása ezeknek a személyeknek és van-e egyáltalán?
A véleményem sajnos az, hogy a személyes márkaépítés a legtöbb vezető számára egy egészen sötét dolog. Az idealizáltat igazságként mutatja be, és érvényteleníti a vállalati átláthatóság felé való törekvést a könnyed vezetés romantizált eszméivel. Veszélyes játék ez, és mindig is az lesz, amely csak az üzleti vezetők kisebbségénél működik sikeresen. Társadalmilag is haszontalan, sőt káros ez a jelenség, azt gondolom.
A személyes márkaépítés szerintem többé nem illeszkedik a munka jövőjéhez. Megöl minden olyan kísérletet, amely az igazsággal való elköteleződésre irányul, kikényszeríti a látszat igényességet és a jogosultságot, ami lefagyasztja azokat, akik nem illenek bele. De talán van még egy dolog, amit a személyes márka mindenekelőtt tesz, az az, hogy lehetővé teszi, hogy elfelejtsük azt a csúnya igazságot, hogy nem vagyunk fontosak.
Azt erőlteti, hogy ki kell érdemelnünk a jogot, hogy helyet foglaljunk egy platformon, és professzionális személyiségeink megalkotását marketingszakértőkre kell bíznunk, akik meg tudják mutatni, kik vagyunk cégvezetőként, nem pedig azt, hogy kinek kell lennünk.
De mégis, kik ezek a márkaépítő guruk? Hol és kitől tanulták a szakmát ilyen “Master” fokon, milyen mestereik voltak? Persze sorolhatnánk az adwords pápákat, a marketing automation mágusokat, a lifecoach istennőket és sok más hasonlót is ide.
A személyes márkaépítés azon a feltételezésen alapul, hogy tudod és kell is hirdetni az identitásodat. (Már ha létezik egyáltalán és nem a média kreálta azt) De a fáradhatatlan vezetők számára, akik még mindig eredménytelenül igyekeznek egy olyan személyes márkát létrehozni, amely önazonos velük és megmarad, van egy másik, etikusabb módszer: csak légy őszinte.
Azt tapasztalom hogy az emberek egyre inkább hajlandók félrevezetést, díszítéseket és hazugságokat kiabálni. Ahogy a társadalom a kapitalizmus tudatosabb formája felé fordul, a hazugság lesz az első számú közellenség. Szóval, minek szépíteni életed azon részeit, amelyeket a nézők nem láthatnak? A valódi élet nem egy konferencián vagy meeting roomban vagy egy Zoom/Teams-hívás során történik. Nem tudod kidolgozni, nem kell megmutatni, nem kell okoskodni.
Tegyél fel kérdéseket, amelyeket őszintén szeretnél tudni, hogy megértsd a közönséged. Ha pedig nem vagy rá kíváncsi, akkor ne tedd. De ne játszd meg, hogy érdekel. Legyen valódi, saját véleményed. Ez a hitelesség. Ne feledd, te személy vagy, nem márka.